2016. január 4., hétfő

Epizód

Skyler szemszöge

A Kendall-lel kettesben töltött egy hét, csodálatosan telt. Bevallom ,amikor először beléptem a házba, rossz érzés fogott el. Enyhe bánat, üdítő nosztalgia és hiány csapott le rám. Elviselhetetlen fájdalommal párosulva. Úgy gondoltam napokig depressziós leszek itt. De másképp lett. 
Szomorúságom átütötte még a falakat is, így csodálkoztam volna, ha Kendall szemét nem. A feltevésem beigazolódott. Észrevette, hogy van valami baj, de nem kérdezett.
Egy napig tartott a csönd köztünk. Szükségem volt erre, a magányra, hogy felfogjam mi is történik. Összegezve: terhes lettem, lazán vissza költöztem az exemhez, akivel megcsaltam életem szerelmét és hamarosan ő is ide fog jönni, nem tudom hol van a ruhám többsége és Kendall jelenléte magában veszélyez. Velem van a baj, vagy ezt mindenki más is ilyen depisen kezelné? Bár szenvedtem egy valami mindig megtudott mosolyogtatni: a Kendallel töltött első éjszakám emléke. Félve léptem be az egyetlen általam nagyon jól ismert szobába. Dejavu érzés fogott el és egy teljes percig csak álltam és belélegeztem az illatát. Lassan indultam el végig simítva az ágyon, ahol minden elkezdődött. Jobban belegondolva, ami megrémiszt, de igaz, tényleg minden itt kezdődött. Ha az napéjjel nem itt kötök ki, nem ismerem meg Jamest, nem csalom meg és most nyugodt életem lenne. A legnagyobb problémám az lenne, hogy nem tudok elmenni bulizni a barátnőimmel és nem az, hogy hogy fogok kihordani egy gyereket. Hogy történhetett ez meg velem? Főleg ilyen gyorsan. Minden olyan gyorsan történik...
Másnap Kendall lépett. Próbált feldobni és közeledni felém egy olyan dologgal, amivel inkább távolodni kellett volna. 
- Meglepetés! - suttogta a fülembe  hátam mögül, majd elém emelt valamit. Egy pillanatig, mintha minden kimaradt volna, a leheletétől egy enyhe hidegrázás futott végig rajtam. Mire észbe kaptam , már előttem állt egy bizonyos sapkával a kezében. Amint megláttam a szívem összeszorult. Maradj erős Sky! Maradj erős! - A szobádban hagytad, én meg megláttam amikor visszamentem, gondoltam ... Elhozom. Még ha nem is örülnél neki, ez számomra is egy nagyon jó emlék. - mondta félszegen , megrántva a vállát. 
- Nagyon örülök neki! - bizonygattam és egy mosolyt erőltettem magamra. Nem nagyon akart hinni nekem, ezért bevetettem az utolsó ötletemet. Felvettem azt a sapkát, ami közös múltunkat hordozta. Ebben a pillanatban rám nevetett, nekem meg minden eszembe jutott, ami itt történt és az érzéseim kezdtek utat törni maguknak. Egyenlőre enyhén, de éreztem magamon, ez erősödni fog. 
Kendall felpakolta a szobámba a bőröndjeimet, addig én megnéztem a felső szintet, ahol csak egy szobát ismerek. Az övét. Amint beléptem az ajtón újra, körülnéztem és ismét az itt ébredésem emlékén töprengtem. Szomorú félmosolyra húztam a számát. Még ha rövid ideig is tartott, szerettem itt lenni.- vallottam be magamnak végül.
- Figyelj a múltkor nem volt alkalmam téged... - hallottam az ajtóból Kendall édes hangját, de amikor felé fordultam elnémult. - Sky, te sírsz? - kérdezte ijedten, aggódó tekintettel, majd közelebb lépett hozzám és arcomat a két tenyere közé vette, így törölte le a könnyeimet. Én nem bírtam tovább kitört belőlem minden. 
Jó szorosan megölelt és ismét nyugtatni kezdett. Szerettem őt. Nagyon szerettem. De nem mertem és nem is akartam neki elmondani, mert tudtam, hogy amint James megjelenik más lesz minden. Tudtam, hogy az érzéseim ismét hozzá fognak húzni vagy mindkettőjükhöz és nem akartam becsapni őt. Nem akartam szenvedni látni, azt akartam, hogy boldog legyen. 


2016. január 3., vasárnap

III.Évad-13.rész Part 2

1 héttel később
James szemszöge
Egy hétbe telt mire sikerült mindent elintéznem ahhoz, hogy ideiglenesen elköltözhessek Kendall házába. Skyler ugyanezt az utat járta végig, csak neki a szüleivel kellett lerendezni ezt az egész dolgot. Hárman hoztuk meg ezt a döntést, bár Sky végig tiltakozott, mondván nem kislány már tud magára vigyázni. Kendall és én leszavaztuk, mert mégiscsak terhes, ráadásul Kendall-nek ott a Heffron Drive turné is, ezért kell valaki, aki 100 százalékosan Sky-ra koncentrál. Bezártam a kocsimat és az ajtóhoz sétáltam. Rá sem nyomtam a csengőre Kendall máris kitárta az ajtót.
- Örülök, hogy itt vagy. Segítsek kipakolni?
- Szia. Köszi, elfogadom. Remélem nem azt az ocsmány sárga szobát szántad nekem-nevettem fel.
- Dehogyis, tudom, hogy irritál. A kéket kaptad, felújítva!-ő is velem együtt nevetett. Kendall és az én viszonyom újra a réginek tűnt, bár sose tudom elfelejteni azt, ami történt. Nem engedtem még el azt, amit tett velem. Képtelen voltam elfelejteni és továbblépni, de a baba miatt kénytelen vagyok rá.
-Látom jól szórakoztok srácok! Engem miért is hagytok ki a buliból?-Sky hangja lágy volt és hallottam, hogy mosolyog.-Szia James. - mikor megláttam őt, elfogott az az érzés, amikor először pillantottam meg.
- Skyler, ragyogsz, mint mindig! - adtam neki két puszit.
- Ne hívj Skyler-nek!-sértődött meg. Tudtam, hogy utálja.
- Oké. Így jobb? Kisasszony, örülök, hogy újra láthatom kegyedet - humorizáltam.
- Nem akarok megzavarni semmit, de ha így haladunk James a kocsiban éjszakázik - folytott el egy mosolyt Kendall.
- Adj egy bőröndöt! - kérte Sky.
- Hő-fejeztük ki nemtetszésünket Kendall-lel.
- Srácok, nyugi van. Terhes vagyok, nem porcelán. Be tudom húzni a bőröndöt.
- Te tudod-adtam neki a fekete alapon fehér csíkos bőröndöt, amiben a ruháim fele volt.
- Kendall hova vigyem?
- A nappaliba, eszedbe ne jusson felvinni a lépcsőn! - így s haverom.
- Remélem vitettél be nekem kanapét abba a szobába!
- Persze, a fehér sminkasztal is csak rád vár! - Kendall és a páratlan humora.
- Köszi haver. Őszintén kösz a nagylelkűseged!
A laptoptáskákat Kendallnek adtam, én pedig megfogtam az utolsó bőröndöt és lecsuktam a csomagtartót. Bementünk a házba, Sky bezárta az ajtót mögöttünk és mindent felcipeltünk a szobámba. Kendall házában a hatalmas szobákat imádtam a legjobban. Bambulásomból újdonsült lakótársaim zökkentettek ki.
- Nyugodtan pakolj ki, addig főzünk vacsit.
- Köszi.
Egyedül maradtam a hatalmas kék szobában. Végig futattam a szemem a bútorokon. A francia ágy egy emelvényen állt, 3 lépcsőfokot megmászva lehuppantam rá. Az Iphone-mat letettem a fehér éjjeliszkrényre és bekapcsoltam a zenelejátszót. Ahogy felcsendült a The Weather Girls-től az It's Raining Men máris otthon éreztem magam. Először a személyes tárgyaimat raktam ki, a fényképeket a kandallóra; a borotva, a tusfürdők és samponok a fürdőbe kerültek egy tiszta törülközővel együtt. Az egyik laptopomat a fehér íróasztalra tettem, a másikat pedig a szintén fehér dohányzóasztalra. Már csak a ruháim voltak vissza, amikor Sky dugta be a fejét az ajtón.
- Segítsek?
- Gyere nyugodtan.
Bevittük a bőröndöket a gardróbba és elkezdtünk kipakolni.
- Kérdezhetek valamit? - épp a cipőimet rakta sorrendbe.
- Persze.
- Miért vagy velem ilyen kedves, pedig én csaltalak meg és rengeteg fájdalmat okoztam neked?
Meglepődtem a kérdésen, bár nem volt váratlan. Sok minden futott végig az agyamon az elmúlt pár hónapban. Haragudtam Skyra, hihetetlenül csalódtam benne, de megtanultam egy dolgot, amit csak neki köszönhetek. Megbocsájtani.
- Sky, figyelj, óriásit csalódtam benned akkor. De akármennyire is fájt, megtanultam valamit. - mélyen a szemébe néztem. - Megbocsájtani.

2016. január 2., szombat

III.Évad-13.rész Part 1

Skyler szemszöge
- Nem, nem akarok odaköltözni! Én már nagy lány vagyok, tudok vigyázni magamra. - erősködtem Kendallnek és Jamesnek , akik éppen a Kendallhez való költözésre próbáltak meggyőzni. Ráadásul úgy, hogy James is jön. Szóval hármas összeköltözés. Igazából, még mindig zavar egy kicsit a jelenléte. Neki boldognak kéne lennie mással, és nem engem csőszködni.
- DE TERHES VAGY! - mondták egyszerre , mindketten előre hajoltak. Hatásos volt, és irtó édes.
- De... - próbálkoztam, de rögtön le is szavaztak, és szépen ketten egymás között megvitatták. Kedvesek.
- Még ma hozzám viszlek. - mondta Kendall önelégült arccal. Én meg sötét tekintettemet vettettem oda neki , mire ijedten hátrébb húzódott.
Mindketten önelégült vigyorral nevetgéltek egészen a kérdésemig.
- Na és mondjátok ezt, hogy fogjátok megbeszélni a szüleimmel? - tudtam , hogy ez beválik. Elgondolkoztak egy pár pillanatra, majd egyszerre vágták rá.
- Tőlünk vagy terhes. - és visszatért a vigyor. Majd rájöttek mit mondtak, és ijedt arccal egymásra néztek.
- Úristen ,de fura ezt mondani... - vakargatta meg a fejét James izmos karjával. Azért ezzel még mindig lehengerel.
- A lényeg az ,hogy megoldjuk, te meg pakolj szépen! - tessékelt el Kendall a lépcsőig.
- Nem jössz? - kérdeztem normál hangerővel. Ő elmosolyodott. Azóta az éjszaka óta, amikor megnyugtatott és az éjszaka közepén átjött hozzám, csak azért mert sírtam , sokkal bizalmasabb , szorosabb a kapcsolatunk.
- Azt hiszem, most Jamesnek van rám szüksége a szüleidnél. - mondta, majd egy csókot nyomott a kézfejemre, majd már el is tűnt. Én mosolyogva felbaktattam , majd a bőröndömet előkapva elkezdtem bepakolni a nyári feszülős rucijaimat, mire rájöttem , hogy hamarosan a pocim is elkezd majd nőni , úgy meg , hogy veszek fel ilyet? Úgy döntöttem , hogy gonosz leszek a fiúkkal és rájuk hagyom az összes költséget, és el kell velem jönniük kismama ruhákért. Végül is ők rángattak el.
Amit tudtam , és úgy gondoltam hogy megfelel bepakoltam. Hát az igazat megvallva rohantam még ki bőröndért, mert nem nagyon fértem el egyben, sőt kettőben sem. Az elektronikai dolgaimat hagytam a végére. A laptopomat az íróasztalomon hagytam és még mielőtt elraktam volna felnyitottam , hogy megnézzem jött e valami. Jött ám... Nem is akárkitől...
"Feldolgoztam. Megbocsájtok..." - írta Holly, mire én fogtam és elnevettem magam. Nem tudtam mi mást csinálni, hiszen ez már röhejes. Hetek teltek el , mióta hívtam h szükségem van rá. HETEK.
Most meg már elkésett. Már nem fogadom el , mint barátot.
Lecsaptam a tetejét, majd elraktam. Nem fogok Hollyval foglalkozni. Amikor szükségem lett volna rá nem volt itt. Pedig még Kendall és James is eljött, úgyhogy nem is én szóltam , ráadásul ők tényleg megtehették volna , hogy kerülnek. De nem. Amit nagyon csodálok bennük. Igazán jó emberek.
Elmélkedésem közepette valaki hátulról átölelt és egy csókot nyomott a nyakamra.
- Na min elmélkedsz? - suttogta a fülembe James amitől kirázott a hideg. Furcsa volt , hogy közeledik felém. Szembefordultam vele. - Bocsi a pusziért , csak nem akartál rám figyelni, annyira gondolkodtál.
Legszívesebben azonnal szerelmet vallottam volna neki , de nem. Helyette könnyek gyűltek a szemembe , ő pedig rögtön megölelt , és a hajamba mormolt.
- Ne sírj törpe, semmi gond. Minden rendben lesz. - közben a fejemet simogatta , egyszer- egyszer még egy puszit is nyomott rá. - Nem szeretem látni amikor sírsz. A mosolyodat szeretném látni. De azt mindig. - mondta , majd felnéztem rá és ő végigsimított az arcomon , letörölte az utolsó könnycseppet, majd rám mosolygott, én is elmosolyodtam. Egy percig  így álltunk, mire megszólaltam.
- Megölelsz? - kérdeztem ártatlanul , ő meg fel is kapott és úgy ölelt, hogy közben megprögetett a levegőben , felnevettem , majd hirtelen rosszul lettem. - Tegyél le, mindjárt elhányom magam! - mondtam vészkiáltásként, mire letett én meg rohantam a mosdóba. Természetese jött utánam, és hátra fogta a hajam , ameddig én rókáztam.
- Sajnálom. - mondta szomorúan. - Elfelejtettem , hogy terhes vagy.
Gyengéden megsimogatta a hátam. Mikor már minden lehetséges dolog kijött belőlem , elmosolyodtam rá.
- Néha én is elfelejtem. - mondtam, majd a felálltam a csaphoz igyekeztem és fogat mostam.
- Leviszem a cuccod, aztán visszajövök érted is. Búcsúzz el a szobádtól, mert egy hamar nem fogod látni. - mondta , majd ki is ment. Igaza volt. Rossz belegondolni.
Igazság szerint egyre inkább közelebb kerülök a szüléshez, annál jobban félek. Nem csak magától a szüléstől, hanem az anyaságtól.
Elhessegettem a gondolatot, majd a szobámba igyekeztem. Alaposan belevéstem az agyamba , hogy milyen is, mindentől alaposan elbúcsúztam. Utoljára kiültem a teraszra és gondolkodtam. Ez a hely volt a tinédzserkori menedékem. Mindig itt gondolkoztam. Barátnőimmel is itt beszélgettünk. Sőt  még a cigit is itt próbáltam ki az egyik ex - pasimmal. Tudom undi, utálom a cigarettát, de egyszer mindent ki kell próbálni alapon megtörtént. De igazából nem bánom. Nem szoktam rá, és ezt szerintem részben ennek is köszönhetem.
Egyszer csak valaki leült mellém. Drága nővérem volt az.
- Hát , hugi. Jó utat! - mondta könnyek között, majd jó szorosan megölelt. - Tartjuk ám a kapcsolatot, és tudod hogy nem örülök annak , hogy elmész , és meg foglak látogatni, megígérem. - jó szorosan öleltem Leat. Fontos kérdésem volt hozzá , még mielőtt elmegyek. - Jaj mennyi emlékünk van itt. Istenem.. - mondta nevetve visszaemlékezve a bolondos élményeinkre, vitáinkra, béküléseinkre.
- Igen. - mondtam szomorúan, majd még egyszer megöleltem. 5 perc erejéig nosztalgiázni kezdtünk, majd ennek James vetett véget.
- Szia , Lea. - mondta kedvesen egy nagy mosollyal nővéremnek. Ő ezt viszonozta és egy-egy puszi keretében üdvözölte. Féltékeny lettem. Amint meglátták rajtam , gyorsan Lea nekem is adott két puszit, majd Jamestől is kaptam a kobakomra. Felvidítottak. Szeretem mindkettőt.
- Lea, lenne hozzád egy fontos kérdésem , mielőtt elmegyek..- kezdtem.
- Mondd ,hugi. - biztatott, miközben James vette a lapot és magunkra hagyott minket.
- Először is , Jamessel ti jártatok? - érdeklődtem, mert nekem az egész zavaros volt.
- Nem, nem... Vagyis igen. - mondta ki  végül. - De bizonyos félreértések miatt vége lett, de ezt majd tőle kérdezd meg.
- Rendben.- mosolyodtam el. Majd ijedtség vette át a mosolyomat. Féltem megkérdezni a fontosabbat. Ezt ő is látta rajtam , és tekintetével erőt adott. - Lennél a kisgyerekem keresztanyja? - böktem ki végül. Ő egy pillanatra meglepődött, majd színtiszta boldogságot véltem felfedezni az arcán.
- Persze! - válaszolt végül, majd Jamesre pillantottam ,aki nagyban mutogatta a nem létező óráját, hogy idő van. Gondolom otthon hagyta. Sokszor megesett vele ,ameddig együtt voltunk.
Lea elkísért minket az ajtóig, ott egy végleges búcsú, majd megvártuk amíg bezárja az ajtót. Onnan az utunk Kendall autójához vezetett. James is elbúcsúzott tőlem, mert ő még nem megy Kendallhez. Még nem tudom mikorra fogja összehozni az ideiglenes költözést. Végül beült az autójába, és várt. Együtt fogunk menni egy ideig , ezt megbeszélték. Egy idő után persze a két kocsinak külön kell válnia , mivel mi Vegasba, ő pedig Venice Beachre igyekszik.
Kendall éppen az utolsó bőröndömet pakolta be a csomagtartóba, majd mutatott, hogy szálljak be az anyósülésre. Beültem, majd megcsapta az orromat az az ismerős illat, melyet nagyon régen éreztem. Kendall autójának, jellegzetes Kendall-autója illata volt. Akármilyen fura is, így volt. Bekötöttem magam, majd megvártam míg ő is beszáll.
Előreintett a várakozó Jamesnek , majd elindultunk. Rutinosan indította be a motort, majd teljes biztonsággal vezetett. Kendall nagyon jó sofőr.
Az út elején nem nagyon beszélgettünk, bennem meg előtörtek azok a régi érzések, az emlékekkel együtt. Most kivételesen ez csodás érzés volt.
Kendallre néztem és elmosolyodtam. Ő is rám pillantott és ő is mosolygott.
- Na mit mosolyogsz úgy ,törpe Barbie? -kérdezte édesen.
- Csak emlékezem , Kenem. Csak emlékezem. - mondtam óriási mosollyal az arcomon. Ő egy pillantra ismét rám nézett , boldogan , majd mosolyogva figyelte az utat. Én meg mosolyogva figyeltem őt...

III.Évad - 12.rész

//Olyan volt, mint a palackba zárt villám,
 vagy egy álom, melyet a markomba akarok szorítani.//



Kendall Szemszöge 

Katt-katt...
Halk kattogás. Nagyon halk, talán mások számára észrevehetetlen, nekem még is felkeltette a figyelmemet. Majd egy másik , ez halkabb. Sokkal halkabb. Együtt mintha duettet alkotnának. Halkat, melyre senki sem figyel. Én mégis csak erre tudok koncentrálni . A ritmusukra , az ütemes kattogásra, melynek a lelkemet egy éjszakára szenteltem. Bíztam benne, hogy elvonja a figyelmem a fájdalomról, és a tűrés több tonnás súlyáról. Mély levegőket vettem. Lassan, mintha fizikailag is érezném a szenvedés szorítását a torkomon, a vágy elnyomását a szívemben és a szerelem viszonzatlanságát a lelkemben. "Majd elmúlik. " mondogatom magamnak minden pillanatban. Majd egyszer vége szakad, egyszer majd az esőből szivárvány lesz, de addig csak...
Katt-katt... 
Jó figyelem elterelés. Egészen kellemes. Elnyomja a feszültséget. Talán örökkön örökké ezt kéne hallgatnom, és ameddig én ezt hallgatom , ők boldogok lehetnek ketten. És én is boldog leszek, mert ők boldogok. Még ha nélkülem is. Nem baj. Majd elmúlik. Majd elmúlik. MAJD ELMÚLIK. Igen. El fog, és akkor majd jó lesz. Majd nem fogom érezni azt amit most. Akkor majd semmit se fogok érezni. Addig meg tűröm. Férfi vagyok. Túlélem.
Katt-katt... 
Igazából, ez egy pozitív dolog. Végül is szeretek mosolyt csalni az emberek arcára. Boldoggá tesz. Lassacskán ezt is így fogom felfogni. Boldoggá tettem két szerettemet. Ez jó is így. 
Katt-katt...
Várjunk csak! Mi van ha James nyomása alatt tönkremegy? Ha nem is lenne olyan boldog mellette , mint ahogy gondolom? Mi van ,ha James nem is olyan, mint amilyennek elképzelem? Mi van akkor ,ha ő velem akar lenni? Semmi. Ez lehetetlen. 
Katt-katt...
De... Nem. Ez lehetetlen. 100%ig lehetetlen. Nem, nem és nem. Kendall ne álltasd magad hiú reményekkel! Pofára fogsz esni. Na jól van, most meg már saját magamat is kioktatom. De bőven lehet , hogy igazam van. Pofára fogok esni. Nem, nem lehet. Jobb így neki. De, ha mégis..?
Katt-katt...
Belegondolva a dologba, könnyen lehet , hogy ő is szenved miattam. Végülis én is magam miatt szenvedek. Az a majdnem csók, tönkretette a falam. Addig elnyomtam magamban azt az égető vágyat , mit iránta éreztem. A szeretete iránt, és nem a teste iránt. Én arra nem vágyom. A szerelmére vágyok, a közös boldog jövőnkre, ami nem fog bekövetkezni. És ha ő is vágyott arra a csókra?
Katt-katt...
KENDALL FEJEZD BE! Nem , ő nem vágyhatott rá, ő nem szerethet téged! Ő nem szerethet engem. 
Katt-katt...
Igazából kezdek rájönni , hogy én rettenetesen féltem. Önmagamtól... Attól, hogy megbántom , hogy összetöröm. Túlzottan sok mindent tettem én már ellene. Elég volt. Ő neki nem én kellek. Neki James kell. Vagy ő sem. Egy idegen , egy szőke herceg , egy igaz szerelem. Egy igazi igaz szerelmes, aki tényleg teljes szívéből szereti. Az az ember aki minden pillanatban szereti és óvja , egy őszinte srác, aki egy tökéletes időben el fog jönni az életében. Egy olyan ember, aki a lehető legjobb módon fog belépni az életébe, nem pedig egy buli utáni részeges este áldozataként. Bárcsak ne ismerne engem... Jobb lenne neki. Könnyebb. 
Katt-katt...
Bár én teljes szívemből szeretem őt...
Katt-katt...
De nem érdemlem meg a szerelmét. Nem , már nem. Elrontottam...

Félretettem a gondolataimat , a kattogásra se figyeltem már. Valami más csapta meg a fülem... Pityergés. 
Valaki pityereg...
Sky! - Rögtön felpattantam, és a szobájához igyekeztem. Ahogy egyre a szobája felé közeledtem a halk hang erősödött. Nem nagyon, csak egy kicsit, de tudtam már biztosan , hogy ő az.
Az ajtórésnyire nyitva volt. Percekig álltam az ajtóban, gondolkodtam, jó ötlet e ez. Nem , nem volt az , de nem bírtam hallani , ahogy sír. Halkan beléptem a szobájába. Pillantásom rögtön az ágyra tevődött. Ott volt. Nekem háttal , összehúzva pici testét sírt. Lehunytam a szemem, nekem is kigördült egy könnycsepp. 
Hirtelen felindulásból fogtam magam és a állóhelyzetből, a háta mögül megöleltem. Ő egy pillanatra megriadt, de nem sikított, nem hagyta abba a sírást , megfordult és magához szorított. 
Az ágyán térdeltem és közben szorosan öleltem magamhoz, de ügyeltem , hogy ne fájjon neki. Ő is szorosan ölelt. Úgy éreztem erre mindkettőnknek szüksége volt. Óriási szüksége. 
Nem kérdeztem tőle, nem akartam , hogy ki mondja mi a baj. Tudtam. Sejtettem. De most nem az volt a leglényegesebb , megakartam nyugtatni, azt akartam , hogy mosolyogjon, de most én sem voltam olyan állapotban , hogy felvidítsam. Így hát öleltem. Órákon át. 
Időközben , már én is mellette feküdtem félig, és úgy sírt. Csak sírt, és sírt... 
Majd hosszú órákkal később felnézett rám szipogva, és csak ennyit mondott.
-Köszönöm. 
Én csak halványan elmosolyodtam. Nincs mit köszönnöd ,Skyler.  Fölösleges. 
Magamhoz öleltem. Kicsit még mindig sírt, de lassan álomba merült. Hosszú ideig néztem őt , ahogyan a mellkasomon alszik, nyugodtan, békésen , halkan szuszogva. Gyönyörű volt. 
Lassan pirkadni kezdett. Én is nyugovóra hajtottam a fejem. Az oldalamra fordultam és magamhoz öleltem. Ő enyhén talán hozzám is bújt.
- Szeretlek...- mondtam önkívületi állapotban suttogva, majd mosolyogva aludtam el... 

III.Évad - 11.rész

//A megértés hozzá segít az elfogadáshoz, 
az elfogadás pedig a gyógyulás feltétele.//



Skyler szemszöge
-James, szia!-túljutva a kisebb sokkon sikerült egy köszönést kinyögnöm. Borzasztóan meglepődtem, hiszen azt hittem, hogy soha többé nem akar látni.-Mit keresel itt?
-Mikor akartad elmondani, hogy terhes vagy?-James szomorú hangja szinte marta a szívemet, akaratlanul is fájdalmat okoztam neki.
Csend. Kérdőn nézett rám, én pedig igyekeztem egy épkézláb választ találni.
-Nem tudom-Nem túl értelmes, de legalább őszinte.-Kendall mondta el igaz?
-Igen-Újabb sokk. James láthatta rajtam a döbbenetet, mert leült az ágyamra.-Szeretném ha tudnád, hogy mindenben támogatlak.
-Köszönöm, de nem fogadhatom el. Nagyon sajnálom, hogy annyi fájdalmat okoztam neked. Valaki más mellett kell megtalálnod a boldogságot és ebbe nem fér bele egy zabbi gyerek!-Már nem tudtam visszatartani a könnyeket.
-Miről beszélsz? 50 százalék esélyem van arra, hogy az enyém a gyerek. De ha nem az enyém, akkor sem hagyom, hogy apa nélkül nőjön fel. Igen én dobtalak ki, de rettentően fájt, hogy nem tudtalak boldoggá tenni.

Kendall szemszöge
Kikísértem Dustin-t és felmentem a lépcsőn. Hallottam, ahogy James burkoltan szerelmet vall Skylernek és úgy döntöttem nem zavarom meg őket.
-Mit akarsz ezzel mondani?-csendült fel Sky izgatott hangja.
-Van ami sosem változik-így James. Meg kellet kapaszkodnom az ajtókeretben, hogy ne essek el. Igen, szerettem Sky-t, de tudtam, hogyha velem marad két számomra fontos személy lesz boldogtalan. Ha pedig James-szel alkot egy párt, akkor én fogok szenvedni. De simán feláldozom a saját boldogságom, ha cserébe a legjobb barátom és a nő akit szeret boldogok együtt.

Skyler szemszöge
Mi az ami sosem változik? Mit akar ezzel? Lehet, hogy még mindig szeret? Talán.
-Remélem tudod, hogy még mindig ugyanúgy érzek, mint mikor összejöttünk-Csúszott ki a számon. James elmosolyodott és adott egy puszit.
-Mennem kell. Ne felejtsd el, hogy mindig itt leszek neked még ha össze is veszünk-mondta James és kisétált az ajtón, ahol Kendall-be ütközött.
-Bocsi haver!
-Már mész is? Kikísérlek.
Furcsán mesterkéltnek tűnik ez az egész. James is tudja, hogy merre van az ajtó. Majd rákérdezek Kendall-nél.

James szemszöge
Lehet, hogy mégis van esélyem Sky-nál. Csak Kendall-t sajnálom, ő is szereti Skyler-t és bármit feláldozna a boldogságáért.
Lassan sétáltunk le a lépcsőn, mikor Kendall megtörte a csendet.
-Haver, sajnálom. Elszúrtam, de kész vagyok jóvá tenni. Csak egy kérdésre kell tudnom a választ. Szereted Skyler-t?
A szavai körbe-körbe cikáztak a fejemben. Éreztem kérdésének súlyát.
-Igen.
-Bármelyikünké a gyerek én félre állok. Sky boldog ha veled van, szinte sugárzik. Ha pedig velem van szenved.
Kérdezni akartam, de nem hagyott szóhoz jutni.
-Látom a szemében.
Kiléptem az ajtón és szembe fordultam vele.
-Köszönöm, hogy elmondtad ezt nekem, de ha a gyerek a tied joga van hozzá, hogy a vérszerinti apjával nőjön fel.


(Szöszikapitány)

2016. január 1., péntek

III.Évad - 10.rész

//Nem az a lényeg , hogy hová vágysz, hanem az  ,
hogy honnan nem tudsz elszakadni.//




Kendall szemszöge
Megfordultam és Dustin állt az ajtóban, várakozón nézve rám. Pont időben ért ide, időben ahhoz, hogy ne csináljak hülyeséget. Nagyon hálás vagyok neki ezért, bár nagyon vágytam arra a csókra...
- Öööö.... Szia Dustin ! - mondtam a kezeimet idegesen a zsebembe helyezve. Skyler zavartan felült majd érdeklődő tekintetét rám emelte. - Skyler,  ő itt... Dustin. A Heffron Drive bandát vele alapítottam még anno. 
- Értem. - mosolyodott el zavartan, majd felállt. - Én nem is zavarlak titeket akármit is... 
- Maradj csak. - vágtam közbe. Ő Dustinra nézett.
- Nyugodtan. Engem nem zavarsz. - mosolyodott el barátom bátorításképpen ,majd  Skyler mindkettőnket leültetett a dohányzóasztal köré. Aztán percekkel később ,marasztalásunk ellenére , mindkettőnket magára hagyott...

Skyler szemszöge
Nem terveztem egy percig se velük maradni. Nem akartam őket zavarni.  Helyette inkább a paripákhoz vettem az útirányt.
Napok óta nem jártam az istálló közelében sem. Féltem kilépni a házból. Egyszerűen féltem ,hogy megérzik ,hogy félek. Félelem, félelem hátán... Ez vagyok most már én. Csak félek.
Főként az elutasítástól. A lenézéstől. Még talán saját magamtól is.  Mindentől és mindenkitől. Legyen állatról vagy emberről szó, én rettegek. Rettegek a sajnálkozó szempároktól, a megvető szavaktól , a gyűlölettel teli szívtől. James szívétől... Jamestől...
Nem akarom ,hogy lásson. Azt akarom ,hogy boldog legyen. Valaki mással.
Még mindig sokat gondolok rá. Imádkozom érte minden egyes este. Arra vágyom ,hogy boldog legyen, felhőtlenül boldog, úgy mint még soha. Olyan boldogságot kívánok neki ,amilyet én nem tudtam neki megadni, akármennyire is szerettem volna. Én nem voltam rá képes. Másnak talán sikerülni fog. Remélem.
Gyengéden végig simítottam Lucky nyakán. Nem  tartottam az ígéretem. 
- Sajnálom pajtás... - suttogtam halkan a fülébe. 
Ő is csalódott bennem. Őt is becsaptam...

James szemszöge
Kendall ma reggel felhívott. Nyugodt , enyhén szórakozott hangjában félelmet és talán egy kevés remegést is véltem felfedezni. Néha - néha szava elnémult, fél mondatokat hagyott maga mögött, összefüggést fel nem lehetett ismerni mondandójában. Gyenge kifejezéssel élve megijesztett. A végére kinyögte a dolgot. 
- Skylernél vagyok. És van itt egy nagy probléma... vagyis nem probléma, inkább dolog. Nagy és fontos dolog ,amihez te is kapcsolódsz. - mondta idegesen, mély levegőket véve. 
- Skylerrel én végeztem ,haver. Ha az a gond , nyugodtan jöjjetek össze , nem kell az engedélyem. Áldásom rátok! - igazából nagyon féltékeny lettem. 
- Nem , nem érted. Ez most nem kapcsolatokról és viszályokról szól, hanem valami nagyon fontosról. 
- Bökd már ki mi az! - emeltem fel a hangom. 
- Terhes... - mondta halkan. Erre én is elnémultam. Arcom hófehér lett , teljesen lefagytam. Skyler terhes? Nem lehet terhes. Lehetetlen. 
Rögtön az jutott eszembe amit akkor mondott amikor utoljára láttam. Amikor elmondta mi történt akkor, egyik este vele... Már akkor elgondolkodtam rajta , hogy nem lehet-e ... Nem lehetetlen. 
- Megyek. - mondtam , majd választ nem várva letettem. 

Viszonylag gyorsan hajtottam a számomra még nem nagyon ismert úton. Kétszer , háromszor járhattam erre életemben. Ismerős a táj, de azért még mindig tartok attól , hogy eltévedek ezért GPSt használok a biztonság kedvéért. 
Nem tudtam egész végig másra gondolni csak Skyra. A mosolyára, a hangjára, a tekintetére... És arra , hogy most mit élhet át. Túl fiatal még. Neki ezt még nem kéne átélnie. 
Féltem a csalódott , félelemmel teli tekintetétől. Tudtam , hogy szeret , de azt is , hogy én utasítottam el. Már nem lehet nála esélyem. Nem is várok ilyesmit. Segíteni akarok neki, mindenben , amiben csak tudok. Aggódom érte. Fontos nekem. Féltem őt. 
1 óra volt még hátra az útból, és én egyre idegesebben vettem a levegőt...

Skyler szemszöge
Meglátogattam minden lovat, répát adtam nekik , megsimogattam őket. Ezt most valamiért szükségesnek éreztem. 
Lassan visszaindultam otthonomhoz. Nem vágytam most másra , csak a szobám megnyugtató melegére. A lépcsőn felfelé haladva nagy koncentrációval és odafigyeléssel lépkedtem. Jó lassan. Úgy éreztem , mire felérek lemegy a Nap. 
Beléptem a nappaliba. Kendall és Dustin még mindig beszélgettek. Elég hevesen egy pappírra mutogatva. Kendall egy pillanatra felnézett az ajtó nyitásra, majd elmosolyodott. Visszamosolyogtam , majd némán formáltam a számmal a betűket. "Fent leszek. " Ő bólintott, majd újra Dustinra figyelt. 
Felérkeztem. Elterültem a nagy franciaágyamon és laptopomat elém helyezve egy Leonardo DiCaprio filmet kezdtem el nézni. Imádom ezt a színészt. 
Durván 1 órája nézhettem , amikor csengettek. Hagytam , mondván , hogy valaki majd kinyitja és tovább néztem. Percekkel később kopogtattak az ajtómon. 
- Ki az? - szóltam ki , de semmi válasz. - KI AZ? - emeltem fel a hangom , de megint semmi. Így hát kelletlenül felkeltem , majd kinyitottam az ajtót, de amikor megláttam ki áll a túloldalán majdnem összeestem az ijedtségtől. 
- Én... - mondta halkan, majd tovább állt előttem teljes életnagyságban , kipirosodott arccal James...




Kedves Olvasók! Utólag is nagyon boldog Újévet kívánok mindenkinek és további jó szünetet (már akinek van)! Ezt a részt Szöszivel közösen írtuk , és remélem elnyerte a tetszéseteket. :)
~Lotti~

2015. december 11., péntek

III.Évad - 9.rész

//A remény ,fiam, veszélyes dolog. 
Rettenetesebb dolog, 
mint az emberi butaság.//



Reméltem. Reméltem, hogy még van esélyem. Tudtam nem szép dolog amit teszek. Kendallnek nekem a múltnak kéne lennie. Akármennyire is fájna... El kell engednem. Muszáj. Tovább kell rajta lépnem. Tovább kéne... De nem teszem. 
James tiszta szívéből szeret, én is szerettem, de már nem tudom. Ő tovább lépett. Elfelejtett. De szeretett, egykor. Megérdemlem, hogy elveszítettem a szeretetét. Tökéletesen megérdemeltem. Kendall viszont nem engem érdemel. Neki egy olyan lányra van szüksége , aki mindig mellette áll. Megbocsájtja a hibáit. Szereti. Gyönyörű és csodálatos. Kendallnek való. Én nem vagyok az. Nem érdemlem az ő szeretetüket. Nem érdemlem. Egyszerűen nem érdemlem. 
A nagy űr , mi bennem volt össze - vissza kavargott az érzelmeimben. Elvesztettem. Mindent elvesztettem. Nem akarom ezt a gyereket. Nem akarok még egy embernek csalódást okozni. Nem menne. Nem bírnám ki. Azt akarom, hogy egy másik nő nevelje. Azt akarom ,hogy James megtalálja a boldogságát, és ő nevelje fel. Azt akarom, hogy az ő gyereke legyen. Mert tudom, őnála sohasem lesz jobb apa a földkerekségen. Féltem. Féltem ,hogy mindent elrontok. A kislányom, vagy fiam életét. Nem tehetem ezt meg vele. Milyen gyerekkora lenne? Végig szenvedné. Nem bírnám látni, ahogy lassan tönkremegy. Az akarom, hogy olyan legyen ,mint a boldog kislányok. Gondtalanok, szeretetteljesek, igazán boldogok. Szabadok... 
Mellettem nem tudom milyen lenne. Nem lennék jó anya. Érzem. Nem számítottam arra, hogy gyerekem lesz. Nem is gondoltam rá. Nem akartam. Én nem akartam... 

Kendall szemszöge
Reggel korán ébredtem. Skyler még aludt. Hosszú pillanatokig néztem őt, hallgattam a szuszogását, éreztem a lágy bőrét a mellkasomon. Azt az érzést ami akkor tört fel bennem , sose fogom elfelejteni. Szörnyű, szinte szétszakító érzés. Olyan ,mintha a szívem külön utakon járna, mintha megakarna ölni. 
Szeretem őt. Azon a reggelen beleszerettem. Teljesen beleszerelmesedtem az ijedt, aranyos lányba, akivel annyit nevettem... Azt szerettem volna, hogy velem maradjon az nap. Akkor még nem tudtam, hogy ő az a Skyler. Nem is érdekelt ki ő. Csak azt tudtam ,hogy szeretem. Először ,csak kezdeti rajongásnak tűnt, majd amikor a hotelszobában sírt rájöttem én szeretem ezt a lányt. Aztán minden tönkrement. Jogosan ment el akkor. Teljesen jogos volt. Aggódtam érte, de nem tettem semmit. SEMMIT! Csak álltam és néztem őt. Utána kellett volna mennem, meg kellett volna akadályoznom ,hogy elmenjen. Mindent elmagyarázni neki, szeretni. De akkor csak álltam és néztem. Néztem ahogy lassan kisétál az életemből. 
Üresség. Belül üres voltam. Elveszett. 
Nem bírtam tovább. Gyengéden letettem magam mellé a karját, majd a feje alá párnát helyeztem és kicsusszantam mellőle. 
Tisztában voltam a dologgal, nem lennék jó apa. Szinte imádkoztam azért, hogy Jamestől legyen. Nem azért, mert én nem akartam. Hanem azért, mert mellettem nem lenne jó élete. Én nem vagyok olyan ,mint James. 
Ahogy kifelé tartottam a házból könnyek gyűltek a szemembe. Nem lennék jó apa. Nem lennék jó apa. - Csak ez ment a fejemben. Elhittem. Igazat adtam magamnak. Nem lennék jó apa... 
A kocsimhoz értem, lassan kinyitottam az ajtót ,majd céltudatosan a telefonomért nyúltam. Tudtam mit akarok, tudtam mi a legjobb döntés. Csak Skylerre és a benne növekvő kisgyerekre gondoltam amikor a fülem mellé emeltem a készüléket. 
Legördült az arcomon egy könnycsepp... 

Sky szemszöge
Egyedül ébredtem. Csodálkoztam Kendall hova lett, majd elhessegettem magamban a gondolatot, hogy talán hazament és öltözni kezdtem. Siettem, hátha véletlenül bejön. Arra kész akartam lenni. 
Miután végeztem a fürdőbe siettem ,majd összeszedve magam ,napok óta először , szép ,szolid sminkkel léptem ki a helyiségből. Éppen Kendallnek ütközve...  
Majdnem elestem benne, de ő elkapott. Én pedig hozzá bújtam utána. 
- Hát alvótársam... Nem alszunk még egy picit? - néztem rá kiskutya szemekkel. 
- Jaj, picúr. Szeretnél? - kérdezte rendkívül aranyosan. 
- Nagyon szeretnék. Álmos vagyok még. - a kezével játszadoztam. - Vagy ha szeretnél akkor le is fürödhetnénk...- vigyorogtam rá huncutul, mire ő elnevette magát. Én is nevettem. Imádom Kent. - Na mi van Ken? Kéreted magad? - kérdeztem nevetve. 
- Nem , Barbie. Nem kéretem magam. - mondta ,majd felkapott és bevitt a fürdőszobába. Amikor letett hozzám szólt. - Csak nem lehet. 
Kaptam egy puszit a homlokomra, majd elcsórta a fésűm és megfésülte szőkés barna tincseit. 
- Hey, Ken! Az az enyéém! - próbáltam kivenni a kezéből de ő feltette magasra és úgy ment ki. Én közben ugráltam , sikítottam kiabáltam, de nem tette lejjebb. A lépcsőn is így vonultunk le. A végén fogtam magam és a hátára ugrottam. Egy kicsit meginogott ,majd megfogta mindkét kezével a lábam és futni kezdett velem. 
-Állj! Tegyél le! - kiabáltam rémülten, de ő nem állt meg. Erősen kapaszkodtam , már kicsit sem izgatott a fésűm. 
2 perc múlva megkegyelmezett és lefektetett a kanapéra. Húzódott volna el, de én fogtam a nyakát. Nem volt sok köztünk. Ismét percekig így maradtunk. 
- Megcsókolsz? - kérdeztem halkan, már nem huncutul, hanem inkább félénken. Éppen felém hajolt ,amikor hátulról egy mély, férfias hang csendült fel... 
- Kendall...

2015. december 10., csütörtök

III.Évad-8.rész

//Egyetlen napsugár is elég, 
hogy elkergesse az árnyakat.// 


Ijedten tekintettem rá. Nem értettem ,hogy kerül ide. 
- Kendall? - hülye kérdéseim ilyen helyzetekben fokozódnak. Persze ,hogy ő volt az. Szőke haj, zöld szem... 
- Igaz? - várta a válaszom. - Igaz ,hogy terhes vagy? - szemei meglepettséget , enyhe félelmet és aggódást tükrözött. Kitágult tekintete folyton enyémet kereste. Kérdéssel válaszoltam. 
- Kimennél? - vártam egy percet. - Felszeretnék öltözni... 
- Én meg tudni akarom az igazságot! - csúnyán rá néztem. - Oké, oké... - mondta ijedten, majd elhagyta a szobámat. De nem ment messzire, az ajtó előtt megállt. 
Próbáltam minél lassabban felvenni a pizsim , minél tovább húzni az időt... Nem akartam ezt a beszélgetést. Nem tudom ,hogy került ide, nem tudom ki mondta el, de még ha nem is szeretnék vele beszélni - egy kicsit sem - úgy érzem , most mégis szükségem van rá. A múlt számomra eltemetve él tovább. Felejteni akarok. Tovább lépni. 
Az ágyamra ültem. Nem akartam beengedni. A tudat ,hogy itt van , már megnyugtatott. 

Gyengéd simogatásra ébredtem. Ezek szerint elaludtam nagy megnyugvásomban. 
- Skyler... - szólított édesen férfias hangja. Most egyáltalán nem volt éles, nem volt hangos, csak megnyugtató, szeretetteljes... De leginkább aranyos. 
Hirtelen ültem fel. Olyan hirtelen, hogy Kendall meglepődött , és nem húzodott hátra. A szánk vészesen közel volt, de nem. Nem lehetett. Kerek 10 másodpercig voltunk ebben a pózban, majd mindketten eltávolodtunk. Még akkor is ,ha pontosan tudtuk, hogy mindkettőnk ugyanúgy akarta. 
- Szóval... - megállt. Leült mellém. Én felraktam a lábamat az ágyra ,így szembe kerültem vele. - Terhes vagy... - ez már nem kérdés volt. Kijelentette. Tudta. 
- Igen. - mondtam halkan. A takarót kémleltem, ő az én arcomat. Gyengéden meg fogtam az állam. Ez emlékeztettet arra a napra, amikor mindent tönkretett. Reflexből elkaptam a fejem. Ő fújt egyet, majd elvette a kezét, és szintúgy a takarómat kémlelte. Nem bírtam megállni. Elmosolyodtam. 
Bár próbáltam leplezni, észrevette. Rám mosolygott. 
- Ha szeretnéd akkor... - nem hagytam ,hogy befejezze. 
- Ne menj el. - ő halványan mosolygott a reakciómra. - Nem akarom ,hogy elmenj. 
- Igazán? - kérdezte meglepetten. 
- Igen. Igazán nem akarom. - megálltam, majd folytattam. - Kérdezz amit akarsz. 
Felcsillant a szeme. Tudtam ,hogy erre várt. Faggatni akart. Azért is jött. 
- Ha csak nem vagy hozzá fáradt... Na jó! Mikor tudtad meg? 
- Igazából fáradt vagyok! - mondtam huncutul, majd bebújtam az ágyamba, nyakig felhúztam a takarót, majd rá néztem. Édes félmosolyra húzta a száját. - Kapcsold le légyszí a villanyt. Köszike! - mosolyogva lekapcsolta , majd odalépett hozzám megsimogatta a fejem és egy puszit nyomott rá. Nagyon jól esett. 
Hirtelen felindulás volt. Máig se értem igazából miért csináltam, de megragadtam a karját. 
- Aludj velem.
Nem tudom mi volt a reakciója, nem tudom ,hogy viszonyult elsőre a dologhoz, nem tudom mit gondolhatott rólam akkor, de befeküdt mellém. Teljesítette a kérésemet. Amit én sem értek miért kértem. De jó érzés volt. Jó érzés volt magam mellett tudni. Teljes biztonságban éreztem magam. De pontosan tudtam , ez nem fog örökké tartani. 
Hozzábújtam... 

Az éjszaka középen hirtelen éles zajra lettem figyelmes. Ijedten nyitottam ki a szemem, majd elkezdtem böködni a mellettem nyugodtan szundikáló Kendallt. Legalább 5-ször böktem hasba ,mire végre megmozdult. Ijesztő milyen mélyen tud aludni. 
- Mi aa..z? - mondta még közben vissza-vissza csukódó szemmel. Rettentően álmoska volt. Nagyon édes. 
- Valami hangos zajt hallottam lentről, és félek. - nem reagált. Megint megböktem. 
- Igen... És? - nagyon szórakoztató egy egyéniség. 
- És FÉÉLLEEEEKKK! - kiabáltam suttogva ( jól bevált módszer). Végre leesett neki. Lassan, jóó lassan feltápászkodott ,majd az ajtó felé indult, hogy megnézze mi az. Igazából elég lett volna , ha szorosan megölel, de hát álmoska, lassan jár az agyad. Nekem végül is így is jó. 
Újabb éles hang. Mintha tányér tört volna. Kendall után szaladtam. - Szerencsémre, nem jutott messzire ennyi idő alatt. A karját ölelgetve mentem utána. Neki szinte semmi sem számított. fogadni mernék, hogy azt se tudta, hogy hol van. 
Leértünk. Újabb hang. Szorosabban öleltem. Ekkor már reagált. 
- Te meg mit keresel itt? - nézett ijedten. - Sipirc vissza ! 
Angyali kiskutya szemeket meresztettem rá. 
- Na jó... 
Tovább lépdeltünk. Amikor a nappaliba értünk én megálltam. Nem mertem tovább menni. Kendall körül nézett. Újabb hang. 
- Kendall! Ez biztos ,hogy jó ötlet? 
- Igen.. -mormolta magában, majd tovább ment a hang irányába. Én rémülten álltam. Majd egyszer csak visszajött, olyan hangokat kiadva ,hogy a frászt hozta rám. Majd amikor már majdnem felsikítottam ,feltartotta a Virgoncot. És nevetett... Kinevetett. Én pedig illőmódon gyomorszájon vágtam, majd elindultam felfelé. Ő egy "á" hangot ejtett ki suttogva, majd után jött. Én készítettem a műkönnyeimet. A lépcsőnél ért utol. Felé fordultam. 
- Nem hiszem el ,hogy ezt tetted velem. Velem. Terhes vagyok érted? Nem szabad ijesztegetni! Még a végén elvesztem a babánkat! - erre felfigyelt. 
- Sajnálom törpe. Megtudsz nekem bocsájtani? - mondta őszinte sajnálattal. Én pedig kinevettem. A kis Kent de könnyű átverni. - Ez nem volt szép..- mondta morcin, majd együtt felindultunk. 
- Tőled sem. - jegyeztem meg viccesen. 
- Amúgy tényleg az enyém? - kérdezte ,most már viccet félretéve. Én csalóka mosolyra húztam a számat. Megálltunk. Én előtte álltam. 
- Nem tudom. - vigyorogtam rá, majd egy puszit adtam az arcára és bevonultam a szobámba. Ő pedig utánam. 
- Hogy érted ,hogy nem tudod? - nézett rám furán.
- Úgy, hogy nem tudom. Azt se tudom, hányadik hétben vagyok. Orvosnál még nem voltam. 2 napja tudtam meg ,hogy terhes vagyok, anya vett rá a tesztre. Igazából, miatta tudtam meg. - gondolkoztam el egy pillanatra. 
- Engem pár órával ezelőtt anyukád hívott fel, hogy leordítsa a fejem. Először nem értettem miért. Veszekedni kezdtem én is, majd amikor kimondta ,hogy terhes vagy... Én azonnal elindultam otthonról. 
- Tényleg? - kérdeztem meglepődve. Nem gondoltam volna ,hogy ilyen fontos neki az ,hogy terhes vagyok. 
- Igen. Tényleg. 
Nem szóltam. Befeküdtem az ágyikómba, Kendall mellém. Lágyan megölelt, majd már nem beszéltünk, de tudtuk , hogy nem is szükséges. Percekig némán feküdtünk ,majd lassan mindketten álomba merültünk... Vele álmodtam... 

2015. december 9., szerda

III.Évad - 7.rész

//A kétségbeesés a legőrültebb terveket is 
vonzóvá tudja varázsolni.//



- Haló? - hallottam meg Holly hangját a vonal túloldalán. Boldog lettem tőle. Amennyire tudtam. Nagyon hiányzott már.
- Én vagyok. - mondtam ,mintha teljesen természetes lenne, hogy én hívtam.
- Figyelj ,Sky. Én még ezt nem gondoltam át. Mondtam ,hogy majd... - közbe vágtam.
- Holly, most szükségem van rád. Mindennél jobban. - kis szünetet tartottam ,nem szólt. - Kérlek, bocsáss meg nekem. Most mindennél fontosabb , hogy te legalább itt legyél nekem. Kérlek.
Még mindig nem szólalt meg. Tudtam ,hogy vesztettem. Elvesztettem őt. 1 percet vártam. Majd elköszöntem tőle és kinyomtam.
A sapit a kezemben tartva ültem le az ágyam szélére. Nem könnyeztem. Most nem. Lassan leeresztettem a kezem ,amiben a telefont tartottam, majd magam mellé helyeztem. A fejemre helyeztem jéghideg kezem, majd lassan kifújtam a levegőt. Ideges voltam, fáradt és kimerült. Túl sok volt ez nekem egyszerre.

2 nap telt el. Holly nem jelentkezett azóta. Délután 6 óra van, anya most ért haza a barátnőjétől, én szobámban ültem, éppen egy jó filmet néztem, de a jöttére leballagtam beszélni vele. A kihallgatásom óta, nem nagyon beszéltünk. Lassan lépkedtem lefele a lépcsőn, amikor meghallottam valamit. Beszélgetés, egy férfi és egy nő között. Hangjuk számomra ismeretlen volt. Hallgatózni kezdtem.
Pillanatok alatt rájöttem ,hogy anya és apa között lezajlódó veszekedést pillanatait kaptam el éppen. Miattam...
- Mi az ,hogy a lányunk terhes?! - apa szinte kiabált anyával.
- Halkabban ,még a végén meghallja... - mondta halk és nyugodt hangon anya, miközben apa dühét szinte innen lehetett érezni.
- Engem te ne csitítgass! - förmedt rá apám.
- Most miért beszélsz úgy velem , mintha az én hibám lenne?! - kérte számon anya. Teljesen igaza volt. Ő nem tehet róla. Én tehetek.
- A Schmidt volt igaz? A legfiatalabbik. - terelte a szót apa.
- Nem tudni. Azt tudom, hogy voltak együtt. - anya hangjában egy enyhe élt lehetett hallani.
- Az a hülye Schmidt gyerek megdöntötte ,miközben vigyáznia kellett volna rá?! Na majd én adok annak a kölyöknek... - majd ekkor elnémultak. Mindketten. Mintha hirtelen eltűntek volna.
Hallottam ,hogy apa tárcsázik. Kendall , kérlek ne vedd fel!
Lerohantam. Egyenesen hozzájuk.
- Apa , kérlek ne! - kiáltottam el magam. Mindketten rám emelték tekintetüket, majd anya csendre intett , de én nem hagytam annyiban. - Kérlek ,ne hívd fel őt!
Erre anya suttogta suttogva mondta nekem, hogy üzleti ügyben telefonál, majd leültetett a kanapéra. Ő is elhelyezkedett mellettem ,majd felém fordulva elkezdte mondandóját.
- Apád nagyon dühös. Jobb lenne ,ha most felmennél a szobádba ,ameddig el nem megy.
Nem szóltam, csak megfogadtam a tanácsát, majd türelmesen vártam. Egyedül.

Egy óra elteltével anya hangját hallottam lentről. Telefonált. Úgy vélve ,hogy apa már biztosan elment, letámolyogtam...

Kendall szemszöge
Két kézzel fogtam a fejem a fájdalomtól. Durva estém volt. Halk csörgésre keltem, a telefonom volt a bűnös. Lassan felálltam és keresgélni kezdtem. Nem jött össze.
Már kezdtem feladni, amikor a kanapéra vetődtem, és hirtelen szembe találtam magam készülékemmel. Unottan vettem el búvóhelyéről, majd a kijelzőre tekintettem. Ismeretlen szám. Pár pillanatig gondolkodtam, majd lassú mozdulattal felvettem.
- Haló?

Sky szemszöge
Amikor a nappalihoz értem , már tisztán hallottam anya dühös szavait a dolgozószobájából. Ijedten néztem a hang irányába, majd odasettenkedtem.
-Idefigyelj, rád volt bízva ez a gyerek! Érted?! Rád volt bízva! - szinte már kiabált. - Mi megbíztunk benned! És erre... - az illető közbevághatott ,mert anya hangja elnémult. csak párszót tudtam kivenni , de nem tudtam megállapítani ki lehet a vonal túlsó végén. csak reméltem ,hogy nem ő...
Nem akartam tudni, hogy kiről van szó. Nem akartam tudni ,hogy kivel beszél. Egyszerűen élni nem akartam. De meghalni , féltem.
Őszintén , nem lennék képes az öngyilkosságra. Próbáltam már. De megakadályoztak. A megmentőm megakadályozott. De az a bizonyos megmentő, már nincs velem. Már nem mentene meg. Lehet azt is bánja ,hogy az nap ,abban a percben , megmentett. Én is bánom.
Most nem csak a félelem az indokom a halál ellen. Kezdem elfogadni, és felfogni ,hogy egy új élet növekszik bennem. Nekem kötelességem megadni neki az esélyt az életre. Élni , mindenkinek van joga. Én nem fogom elvenni tőle az életét. A jövendőbeli életét. Ami bár igencsak hánytatott és furcsa lesz, de az övé lesz, és én megpróbálok tenni azért, hogy jó gyerekkora legyen, hogy ne legyen később olyan, mint én.
Kimentem. Nem bírtam benn tovább. Úgy gondoltam lemegyek a lovakhoz, de út közben rám tört a fáradtság. Akármennyire is akartam látni őket, az akaraterőm túl csekély volt, a célom eléréséig. A lépcsőzés most nem volt nekem való. Féltem ,hogy elesek.
Visszaballagtam. Anya már még mindig beszélt azzal a bizonyos valakivel. A lenti rész így nem volt nekem való. Ismét fel kellett mennem a szobám mély zugába, mely most az elveszettség , a pokoli sötétség mély bugyrát jelentette. Még akkor is feketének gondoltam a poklot, ha pontosan tudtam ,hogy az ege kék. A pokol egének köztudott, hogy kék színe van. Kedvenc könyveim egyike tudatta ezt velem. Will pokol kék szemén át. A pokol egének kék tekintete...
Beléptem... A fürdőbe. A szobámba még kényszeríteni se tudnának. Vizet engedtem magamnak, majd lefürödtem. Fürdésközben végig néztem a hasamon. Nem tudom elképzelni, hogy konkrétan egy kisember növekszik benne. Perceim mentek el ,az ezen való elmélkedésen. Titkon megígértem neki, hogy jó élete lesz. Lehet ,hogy nem velem ,de jó élete lesz. Az abortusz ötletét teljes mértékig elvettem ebben a pillanatban.
Kiszálltam a forró vizű, megnyugtató kádból, majd megtörölköztem. Átmentem a szobámba, majd éppen felakartam öltözni amikor hirtelen valaki szó szerint betört a szobámba. Meglepetten néztem a teljesen kifáradt, kiizzadt alakra, majd szemeim nagyra kerekedtek...





Obserwatorzy